2013. november 5., kedd

[Égi Patróna] Soron következõ programjaink - Nyílt levél Izsák Balázsnak a Székely Nemzeti Tanács elnökének!

November 5. - SZENT IMRE HERCEG

Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatásnak). Azóta példaképe a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak. Nevét szívesen viselik. Halálának 900. évfordulóját nagy ünnepélyességgel tartották meg 1930-ban Budapesten a pápai követ, hat más bíboros és több száz főpap jelenlétében. Prohászka Ottokárnak igaza volt, amikor azt írta: ,,Szent Imre hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.''

Az Intelmekből:

,,Uralkodjál mindnyájuknak felette békességesen, alázatosan, szelíden, haragnak, kevélynek és gyűlölségnek nélküle, mindiglen elmédben tarván, hogy mind az embereknek egy állapotjuk vagyon, és hogy semmi föl nem emel, hanemha az alázatosság, és hogy semmi meg nem aláz, hanemha a kevélység és gyűlölség. Ha békességes lész, akkor királynak mondatol és király fiának, és szeretve lész mind a vitézektől. Ha haragos, kevély, gyűlölködő, békétlen lész, nyakadat az ispánoknak és fő jobbágy uraknak felébe felemeled, bizony a vitézeknek ereje a királyi méltóságoknak lankadására lészen és idegeneknek adatik a te országod. Ettől félvén, az ispánoknak életét jó erkölcsöknek rendtartásával kormányozzad, hogy is szereteteddel felövezetten a királyság méltóságához mindiglen hívségest ragaszkodjanak, hogy országlásod mindiglen békességes legyen.

Ha bírni akarod a királyságnak tisztességét, szeressed az igaz ítéletet. Ha bírni akarod a te lelkedet, légy türelmes... mert a békességtűrő királyok uralkodnak, a türelmetlenek pedig kegyetlenkednek. Valamikor is adatik néked valamiben ítélned, mi te méltóságodhoz illő, békességes tűréssel és irgalmassággal, avagy szánakodással ítéljed meg, hogy dicséretes és ékes legyen a te koronád.

Azért tehát, szerelmetes fiam, én szívemnek édessége, jövendő sarjak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenben malaszttól gyámolíttatva nemcsak atyádfiaihoz és rokonaidhoz, avagy fő emberekhez vagy vezérekhez, vagy szomszédokhoz és lakosokhoz légy kegyelmes, hanemha az idegenekhez is és mindenekhez, kik te hozzád jőnek. Mert a kegyességnek míve téged mindeneknél nagyobb boldogságra vezet.''

    Több település őrzi nevét: Tiszaszentimre (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Szentimrefalva (Veszprém megye), Mátraszentimre (Heves megye), Hegyközszentimre (Bihar vármegye), Csíkszentimre (Csík vármegye - Hargita), Marosszentimre (Alsó-Fehér vármegye)
    Amerigo Vespucci is Szent Imre nevét kapta keresztelőjekor, így közvetve Amerika is Szent Imréről lett elnevezve.[5][6]
    Imre magyar király (1174-1204) Árpád-házi magyar király.
    A veszprémi Szent György-kápolna előkertjében áll bronzszobra
    Zircen a középkori templom pillérkötegén áll teljes alakú kőszobra, mely 1749-ben készült.
    Közterek, utcák viselik nevét több településen.
    1930 után (1950-ig) Budapest sok részből összevont XI. kerületét, nevezték el Szentimrevárosnak, ahol mai napig nevét viseli a Szent Imre Plébániatemplom, Szent Imre Gimnázium, és a Szent Imre szoborcsoport a Móricz Zsigmond körtéren.
    Szent Imre az ifjúság védőszentje.
    Több település templomának védőszentje: Például Gyomaendrőd, Szent Imre-templom Kőszeg, Nagybaracska, Nagyréde,Soltszentimre, Zalaszentgrót, Pusztaszabolcs.

Vonalban levők száma

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Lechner Judit biokertész: Gyógynövények, fűszerek a magyar bio kertekben 2. rész
2013. november 8. péntek 18 óra

Gyógynövényismeretünk kettős forrása, a népi növényismeret, Szent László füve, orbáncfű, Csabaíre-vérfű, szurokfű, kakukkfű. A halimbai hagyaték.

A kolostorkertek gyógynövényei, mediterrán eredetű fűszercserjéink helye a kertben, nevelésük, szárítás, felhasználás. Levendula, zsálya, rozmaring, izsóp, ruta, borsikafű, kövirózsa,tárkony a kertben és a konyhában. Amerikai eredetű gyógynövények, kasvirág, ánizsmenta, aranyvessző.

Helyszín: Sóter Klub Bp.VI. Dessewffy u. 53.
Előadás belépő: 1.200.-Ft

Vetráb József Kadocsa Pilis kutató és író: Égre nyíló lélek-ajtó - Könyvbemutató előadás
2013. november 9. szombat 18 óra

A vetített képes előadás témaköre kitér a Pilis mítikus történelmére, történeti földrajzára, a területén egykor volt, megtalálható királyi központok feltérképezésére, valamint a pannóniai bebryszek, azaz szikamberek eredet történetére.

Aradi Lajos: Piramisok, megalitok, ősi istenek... Egyiptom 12.000 éve 3. rész
2013. november 15. péntek 18 óra

Az előadó saját kutatásainak, egyiptomi útjának tapasztalata alapján levont következtetések, összefüggések:
A magyar uralkodói vérvonal és kultúra kapcsolata Egyiptommal.

Helyszín: Piliscsaba Klarisszaház - Művelődési Információs Központ és Könyvtár Templom tér 9.
Előadás belépő: 800.-Ft

Lechner Judit biokertész: Gyógynövények, fűszerek a magyar bio kertekben 3. rész
2013. december 10. kedd 18 óra

A veteményeskert gyógynövényei, Lippay János pozsonyi kertje, a fuldai kolostorkert példája. Társítások, jó szomszédok a kertben és a fazékban, rovarriasztó -és csalogató növények. Kapor, bazsalikom, büdöske, körömvirág, snidling, sarkantyúka., csombor. Hagyományos veteményes Moldvában.
Árnyékos, nyirkos élőhelyek gyógynövényei, nadálytő, menták, citromfű, lestyán . A gyógynövények szaporítása, magvetés, tőosztás, dugványozás.

'

Szántai Lajos: A magyar feltámadás esélyei, a magyar halhatatlanság
Elbukva és megdicsőülve
2013. december 16. hétfő 18 óra

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.

Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!'
Padre Pio (1887-1968)

Helyszín:
Piliscsaba Klarisszaház - Művelődési Információs Központ és Könyvtár Templom tér 9.
Előadás belépő: 800.-Ft

Videóajánlat

Grátz Antal Márianap a Szent Anna réten 2013 szeptember 12

Aradi Lajos Márianap a Szent Anna réten 2013 szeptember 12

Nyílt levél Izsák Balázsnak a Székely Nemzeti Tanács elnökének!

FELHÍVÁS

A magyar nemzet mindenkori értékeinek átörökítéséért,

II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem örökös hazájának megtartásáért.

Tisztelt Erdélyben élő Honfitársam, Aki tisztes nemzetszolgálatával mindenkoron a Magyar Érdeket képviseli, s hitünk szerint most testvérjobbot nyújthatunk egymásnak a legnemesebb feladatvállalás érdekében!

Dicső Magyar Múltunk mindmáig legragyogóbban tündöklő csillaga a mi hűséges vezérünknek, II. Rákóczi Ferenc - Erdély fejedelmének emlékét idézi,amikor elszántsággal és kötelességtudattal felvértezve útnak indulunk, hogy visszaszerezzük a régen sárba tiport méltóságunkat és nemzettudatunkat. A történelem tükrébe pillantva érezhetjük, hogy egymagunkban erőtlenek lennénk nagy Eszménk felkarolására, éppen ezért nemes szándékukkal tisztelettel és megbecsüléssel keressük fel Erdélyországban élő nemzettestvéreinket, akiknek szívében éppúgy él a hűség a kuruc-vezér iránt, mint magunkban, aki immáron 3 évvel ezelőtt útnak indítottuk nemes kezdeményezésünket, mellyel feltámasztani kívánjuk nagy hazánk szabadságát.

Féltve őrzött tervünket kívánjuk megosztani Önnel, tisztelt Bajtársunk, mert hisszük, hogy nem kell már sokat várnunk legfőbb célkitűzésünk megvalósításáig, míg egyszer minden magyar felemelt fővel emlékezik majd a magyar történelem leghosszabb ideig tartó szabadságharcának kezdetére, s annak vezérére, aki Isten és hazája iránti örökös hűsége jeléül egész birtokát nemzetének adományozta.

Példaképünk, s eszményképünk II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, akinek cselekedeteit kívánjuk követni. Akaratunkat az összefogásban rejlő tettrekészséggel akarjuk megvalósítani, amikor arra szólítjuk fel Önöket, hogy ezúttal legyenek valódi testvéreink a következő szándékaink megvalósíthatóságáért:

1. Szeretettel és nagyrabecsüléssel hívjuk meg Önöket, hadd ünnepeljünk együtt 2014. Június 15-én, a Rákóczi Emlékmeneten (melyet először idén szerveztünk meg Budapesten a Hősök-terén ), ahol megismerve egymást, már szoros kézfogással indulhatunk közös Ügyünk befejezésére.

2. Nemzetünknek neves elöljárói és zászlóvivői mindvégig felkarolták bátor kezdeményezésünket, mert ez év őszén a nemzet templomába is személyesen juttathattuk el szándéknyilatkozatunkat azon oknál fogva, hogy a kuruc szabadságharc kezdete, Június 16. lenne nemzeti ünnep Magyarországon.

3. A magyar nemzet történetében mindvégig fényt árasztó, s az Egy Örök Magyar Igazságot életében hordozó vezérünk iránti tiszteletből kívánunk megemlékezni a jövő esztendőben a 108 éve hazahozott fejedelmi hamvakról. Legszentebb tervezgetésünk szerint úgy óhajtanánk, ha majdan együtt emlékezhetnénk meg nagy vezérünk, II. Rákóczi Ferenc Erdély és Magyarország nagyságos fejedelméről Budapesten 2014. október 25-én, a Szent István Bazilikában egy alkalomhoz méltó szent misén.

Minden nemes kezdeményezésünket Önökkel együtt óhajtjuk megvalósítani, mert hitünk szerint fél szívvel, fele érzülettel és csonka akarattal képtelenek lennénk visszaszerezni hazánknak rég óhajtott dicsőségét.

Kérjük, fogadják együttérzéssel baráti jobbunkat, mellyel felkérjük a jövőbeli eseményeinken való részvételre, hadd nyomatékosítsuk együtt szándékainkat a már ébredő, ám hitetlen és magára maradt nemzettestvéreink számára, hogy él még a kuruc bátorság, visszaszerezhetjük még az elfeledett igazságunkat!

Tisztelettel

László Ferenc a Rákóczi Öröksége Mozgalom vezetője és Novák Gyula a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület vezetője

Kelt, az Úr 2013. esztendejében, Enyészet havának 4. napján