2016. február 2., kedd

Dr. Popély Gyula felvidéki történész kapta a Pongrátz Gergely-érdemkeresztet

 
 

2016/3.

HÍRLEVÉL MEGOSZTÁSA       HATÁRON TÚL       FELIRATKOZÁS

 
 
Dr. Popély Gyula felvidéki történész kapta a Pongrátz Gergely-érdemkeresztet 
 
 
Az MTA nagydoktora, a Károli Gáspár Egyetem korábbi rektorhelyettese, a pozsonyi magyar gimnázium kétnyelvű bizonyítványok miatt eltávolított igazgatója kapta a Jobbik Magyarországért Alapítvány által évente odaítélt Pongrátz Gergely-érdemkeresztet. Az érdemkeresztet korábban Bíró András Zsolt antropológus, a Kurultáj főszervezője, Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya, Szaniszló Ferenc újságíró, Csath Magdolna közgazdász, valamint Ángyán József volt államtitkár, egyetemi tanár kapta meg.
 
 

KÁRPÁT-MEDENCE

Elnapolták Szávay István perét, de legalább alaposan megismerkedtek a bíróval

 
Lezajlott az első tárgyalás a Szávay István, a Jobbik alelnöke ellen Szerbiában folyó perben. A döntéshozatalt elhalasztották, mivel nem tudtak magyar anyanyelvű bírót biztosítani az eljáráshoz. De legalább kiderült, hogy a politikus házas, van egyharmad tanyája, hivatalosan használt beceneve viszont nincs. Az ülést fokozott rendőri készültség előzte meg, az épület környékén több rendőrautó cirkált, a tárgyalóterem előtt két egyenruhás állt őrt. A folyosón várakozók nem emlékeztek arra, hogy valaha is ilyen komoly biztonsági intézkedések öveztek volna egy egyszerű szabálysértési eljárást. Persze ezúttal nem is arról van szó.  Tovább...

ÍRÁSBELI KÉRDÉSEINK

Mikor juthatnak végre pénzükhöz a Határtalanul! program nyertes pályázói?

 
Szávay István írásbeli kérdésében arra volt kíváncsi, miért késnek a Határtalanul! programmal kapcsolatos kifizetések. A Klebelsberg Iskolafenntartó Központ ugyanis nem fizette ki az őszi hónapokra eső kirándulásokra megítélt támogatásokat, és máig nem egyenlítette ki a számlákat. A minisztérium nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt, amiből sajnos nem derül ki mi az oka a késlekedésnek. Tovább...

PARLAMENTI MUNKA

Parlamenti gyakorlat - 2016

 
A Jobbik Országgyűlési Képviselőcsoportja ismét meghirdeti nagy sikerű gyakornoki programját felsőoktatási hallgatók és friss diplomások részére. A program lehetővé teszi, hogy az abban részt vevő egyetemisták, főiskolások megismerjék az Országgyűlés munkáját, szervezetét az előttünk álló tavaszi törvényalkotási időszakban. Az érdeklődök bármilyen, általuk kiválasztott szakterületen elmélyíthetik tudásukat, beleláthatnak a törvényalkotás mélységeibe és annak apró részleteibe, ugyanis a frakció tagjai mellett bármely bizottság vagy épp a párt kodifikációs csoportjának munkájába is bekapcsolódhatnak.  Tovább...
 
  Adománygyűjtés a kárpátaljai magyarok megsegítésére  
   


 
  Jobbik IT  
   

         

 
 
  Keress minket!  
 
Ameddig azok döntik
, mi ültetjük addig a fenyőt...
 
Köszönjük, hogy olvasta hírlevelünket. Kérjük, ha úgy érzi, hogy Ön is hozzá tudna tenni valamit ahhoz, hogy elérjük közös céljainkat, jelentkezzen nálunk, segítse munkánkat! Jelentkezés a pártba itt. Kérdéseit ide kattintva teheti fel.

Kiadja: Jobbik Magyarországért Mozgalom Sajtóosztály. Adatkezelési nyilvántartási szám: 40166.

Levelezési cím: 1113 Budapest, Villányi út 20/A. Telefon: +3613651488 Honlap: www.jobbik.hu E-mail: kulhon@jobbik.hu

Ezt az e-mailt azért kapta, mert a www.jobbik.hu oldalon regisztrált, esetleg egyéb kampányunk alkalmával megadta e-mail címét. Ha le szeretne iratkozni, kattintson ide, vagy a kulhon@jobbik.hu címre írva teheti meg.